A harang az imádságra hívó és figyelmeztető jel, ezért ennek elhagyásáról nem lehet szó - mondja az egyház. A harangok hívják istentiszteletre a híveket, szólnak minden templomi esemény előtt. Hangját akár kilométeres körzetben is lehet hallani. Amíg el nem készült a toronyóra csak vasárnap lehetett harangozást hallani, azóta már délben is. Érdekes, hogy a lakókat nem is annyira a harang, mint inkább a toronyóra zavarta, hiszen évekkel ezelőtt amikor elkészült, a beállítás alkalmával több ilyen jelzés is érkezett. Gregersen-Labossa György, evangélikus lelkész elmondta: - Az éjszakai ütést leállítottuk, így este 10 körül üti el az utolsót.
A Szent Márton templom, a beépítéseknek köszönhetően, ma már határos a Joskar-Ola-lakóteleppel, ahol több ezer ember él. A plébániára is érkeztek már jelzések arról, hogy zavarja a lakókat a harang zúgása, de korántsem nagy számban. Pedig az első harangozás reggel 6 órakor hangzik fel.
A harangozás évezredek óta az imádságra emlékezti az embereket. Ezért is hallhatóak kora reggeltől egészen esti órákig. Továbbra is szokás, hogy nemcsak a szentmisék kezdetén, hanem a gyászmisék végén is zúgnak a harangok.





























