Hírek

Megújulhat a kőszegi zsinagóga

2006. május 23., 08:28
Cserepezik a kőszegi zsinagógához tartozó két lakás tetejét. Egy szombathelyi házaspár vásárolta meg 2004 decemberében a szigorú műemlékvédelmi szabályozás alatt álló lakrészeket. A tetőfelújításra azonban csak nemrég kaptak engedélyt, eddig ugyanis a műemléki felügyelők vizsgálták az épületeket. Először 72 millió forint volt a létesítmény kikiáltási ára, ekkor azonban még érdeklődő sem volt rá.

Többször került már kalapács alá a 150 évvel ezelőtt épült kőszegi zsinagóga, amely egy kulcsi vállalkozó tulajdonában volt, és egy bank jelzáloggal terhelte. Először 72 millió forint volt a kikiáltási ára, ekkor azonban még érdeklődő sem volt rá. A következőn 60 milliót kértek a zsinagógáért, valamint 8 milliót az utcafronton lévő két 50 m2-es lakásért. Ezeket vásárolta meg a kikiáltási ár feléért egy szombathelyi házaspár a Szekszárdon megtartott árverésen.

A házaspár kiállítótermet szeretne a lakásokból kialakítani, a későbbiekben pedig a zsinagógát is szeretnék megvásárolni. Ez utóbbival a kőszegi önkormányzatnak is komoly tervei vannak, ezért közös alapítványt akarnak létrehozni a szombathelyi zsidó hitközséggel. Az önkormányzat a zsidó közösséggel együtt pályázatok támogatásával szeretné a mára erősen leromlott állagú épületet felújítani. Ez becslések szerint 300 millió forintba kerülne. A szombathelyi pár pedig annak ellenére, hogy a zsinagóga nem az ő tulajdonuk, a nyáron szeretné az építészeti remekmű tetejét megjavíttatni.

Gubás Gabi Agora Szombathely