A munkások a homlokzatot és az ablakkereteket festették a napokban. Mindkét oldalon lebontották a két állomásépület közötti szakaszt, így akadály nélkül közlekedhetnek a mozgássérültek és a kerékpárosok, mivel ezidáig csak a ház mellett haladhattak a peron felé. A főbejárat akadálymentesítése a nagy szintkülönbség miatt nem megoldható. A kivitelező tervei szerint egy modern létesítmény is helyet kap. Danka Lajos, a MÁV ZRt. Szombathelyi Területi Igazgatóságának vezetője elmondta: - A külső homlokzati tevékenység befejezése után a peron oldalán lesz feladat. A tetőn még nem dolgoznak és a járdafelújítás is hátra van.
Az 1901-ben épült pályaudvar augusztusra elkészül. A beruházás összértéke közel 1,1 milliárd forint.





























