A városi és a megyei közgyűlés egyaránt tárgyalja májusi ülésén a Vas Megyei Pedagógiai Intézet átalakításáról kidolgozott közös javaslatot. A Berzsenyi Dániel Főiskola tervezete szerdán érkezett be a két önkormányzathoz. Mindkét fél elfogadhatónak nevezte az elképzelést. Mivel a bizottságok erről még nem egyeztettek, és rövid idő áll rendelkezésre a téma alapos megvitatására, egészen biztos, hogy döntés nem most, hanem majd csak a júniusi közgyűléseken várható.
A koordináló megbeszélésen határozat született arról is, hogy a megváltozott feltételekkel átalakítják a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar igazgatói állására kiírt pályázatot, azaz továbbra is különválasztják az igazgatói és a művészeti vezetői posztot. Az új igazgató személyéről legkorábban az augusztusban születhet döntés.





























