Magyarországon jelenleg 104 nyolcosztályos gimnáziumban mintegy 30 ezer diák tanul. A Bolyai iskolában 518 fiatal vesz részt ilyen jellegű képzésben, ez az összlétszám felét jelenti. Évfolyamonként 2-2 osztályban indították az oktatást, amelynek célja a műveltség megalapozásán kívül a felkészítés a későbbi tanulmányokra. Az iskola tanárai is csak szerdán értesültek a tervezetről. Lenner Tibor igazgató elárulta, hogy egyelőre nem érti az okot, hogy miért kell egy bejáratott, jól működő rendszert megszüntetni.
Az intézményvezető szerint jók a tapasztalatok a nyolcosztályos formával kapcsolatban. Az első két év előkészítő szakasza után 4 év lineáris képzés következik, amelyben már a szaktárgyak is előtérbe kerülnek. A befejező két évben a tanulók kiscsoportos formában fakultációs órákon vesznek részt. A tantervet is úgy készítették el, hogy abban több idő jusson az alapképességek fejlesztésére. Lenner Tibor szerint a 12 évfolyamos oktatási szerkezet mindenképpen megmarad, hiszen nincs ok a változtatásra.





























