Ezt követően dr. Ipkovich György (MSZP) polgármester javasolta, hogy vegyék le napirendről a Pedagógiai Intézet átszervezésének, esetleges megszüntetésének ügyét. Ezt azzal indokolta, hogy a feladatok ellátására a Berzsenyi Dániel Főiskola is adott be ajánlatot, melyet a bizottságoknak is tárgyalniuk kell ahhoz, hogy jó döntés születhessen. Dr. Gyimesi József (független) ez alkalommal is kérte, a város vagyonára vonatkozó kérdéseket (például a Kossuth utca 2. szám alatti ingatlanra érkezett pályázatok elbírálását) nyíltan tárgyalják. Erre a polgármester ezúttal is csak azt tudta válaszolni, hogy a gazdasági érdekek miatt szerepelnek ezek a napirendi pontok zárt ülésen, de természetesen a döntések publikusak. Marton Zsolt, a Fidesz-MPSZ frakcióvezetője a városi vízilabdasport támogatását kérte, mert nehéz anyagi helyzetben van az egyesület. (Később Magyar József – szintén fideszes képviselő – a népszerű iskolai vízilabda specializáció támogatását kérte. Szücs Gábor MSZP-és képviselő, a gazdasági bizottság elnöke azt a véleményt osztotta, hogy minden egyesületet nem támogathat a város, ugyanakkor „nem is engedheti el a kezüket”, azaz külső szponzorok után kell nézni.) Dr. Ipkovich György helyeselte a felvetést, annál is inkább, mivel augusztus 15-én városunk ad otthont a horvát–magyar válogatott mérkőzésnek. Úgy vélte, egyeztetést kell kezdeményezni ebből a célból, de elsősorban külső támogatók bevonását javasolja ő is.
Meddig terjed a felelősség?
Vigh Gábor (Fidesz-MPSZ) nehezményezte, hogy a termálfürdő megvalósult fejlesztése messze van az eredeti tervektől. (Ezt dr. Szabó Gábor szintén fideszes képviselő úgy fogalmazta meg, hogy a ma avatott termálfürdő „köszönő viszonyban sincs” a római fürdő koncepciójával, ami a polgármester fiókjában van.) Vigh kifejtette, hogy nem látni nyomát se a nappali kórház, se az uszoda korszerűsítésének, se a termálfürdő második fejlesztési ütemének (ez utóbbit a polgármester magántőke bevonásával gondolja megvalósítani). Kifogásolta, hogy amíg az önkormányzat nem rendezi vitáját a sportcsarnok kivitelezőjével, az nem fizeti ki alvállalkozóit. A probléma elérte a Vas megyei kis- és középvállalkozásokat, melyeket akár csőd is fenyeget. Egy harmadik régóta rendezésre váró kérdést is említett a képviselő, méghozzá sürgette, hogy mihamarabb foglaljon állást a városvezetés a Haladás SE további működésével kapcsolatban. A polgármester válaszában arra utalt, hogy volt újabb külső befektetői szándék a Haladásnál, de anyagi garanciát nem tudott felmutatni a jelentkező (erről bővebben 19. számunk 11. oldalán olvashatnak). Véleménye szerint a sportcsarnok esetében a város számára az a fontos, hogy saját érdekeit érvényesítse, a többi már az alvállalkozók és a fővállalkozó vitája. Szerinte a városnak abba se kellene beleszólnia, hogy az üzemeltető (Unihall Kft.) hogyan köt szerződést a csarnokot használó egyesületekkel. A fejlesztésekkel kapcsolatban azon az állásponton van, hogy ha lesz lehetőségük, akkor továbblépnek az elképzelések megvalósításában. Később azt is hozzátette ehhez a kérdéskörhöz, hogy a termálfürdő esetében az volt a kérdés, hogy – források hiányában – nekiálljanak-e egyáltalán valaminek. A rekonstrukció szükséges volt a fürdő megtartásához, mert az ÁNTSZ nem engedte volna tovább működni.
„Döbbenetes dolgok”
Molnár Miklós (Pro Savaria) azon véleményének adott hangot, hogy „döbbenetes dolgok” derültek ki a sportcsarnokról. Az előírásoknak közel sem megfelelő anyagokat építettek be. Ezt a problémát jelezte az is, hogy lemezeket kapott le a szél a tetőről, többször adódott elő beázás. A Házkezelési Kft. szakemberei szerint az sem elképzelhetetlen, hogy le kell cserélni az egész tetőfedést, ráadásul úgy tűnik, a kivitelező „füle botját sem mozdítja”, hogy helyrehozza a hibákat – tette hozzá a képviselő, aki egyébként óriási hibának tartja, hogy erőltetett menetben vette át a város az épületet. Molnár Miklós szerint a problémákat még tetőzték egy rossz üzemeltetési szerződéssel. Úgy volt, hogy vásárok lesznek a csarnokban, ehhez képest az átadási időpont óta rendezett két vásár közül egy sem a létesítményben volt. Dr. Ipkovich György vélekedése szerint a csarnok ki van használva, de természetesen lehet még javítani ezen, az pedig nyilvánvaló, hogy egy ekkora beruházásnál adódnak hibák, a város megpróbálja érvényesíteni jogait. Rettegi Attila (Fidesz-MPSZ) hozzászólásával újabb hullámokat keltett a vitában, ugyanis többedmagával azt tapasztalták a latintánc Eb-n, hogy bizony nem alkalmas mindenféle rendezvény befogadására a csarnok. A polgármester viszont más társasággal volt az eseményen, ugyanis neki szuperlativuszokban beszéltek az arénáról. Megjegyezte, a sajtófigyelések alapján a Szombathelyről szóló hírek 65 százaléka sporttal kapcsolatos, melyet a jövőben tovább erősíthetnek a csarnokbeli rendezvények.
A „világ szégyene” lenne
Horváth Zsolt (Fidesz-MPSZ) a Vas Megyei Bíróság döntését említette fel, amely kimondta, hogy a város közel negyven millió forintot köteles fizetni Bíró Péternek (aki a városi focicsapatot a várossal korábban közösen működtető Lombard Kft. vezetője), amiért nem tartotta be a vele kötött szerződést. Horváth szerint a „világ szégyene” lenne, ha nem sikerülne az elsőfokú (nem jogerős) döntést megváltoztatni. Miután a polgármester arra utalt, hogy a szerződést az előző városvezetés kötötte, dr. Szabó Gábor – az előző ciklus polgármestere – felháborodottan mondta, nem kellene állandóan visszafelé mutogatni. A jogi konfliktus gyökerének azt tartja, hogy a polgármester felrúgta a megállapodást. Molnár Miklós kritizálta a parkfenntartási munkákat, és ennek kapcsán az után érdeklődött, hogy tagadott-e meg már kifizetést a hivatal. Dr. Kaczmarski János jegyző elismerte, volt már rá példa. Lakézi Gábor, a városüzemeltetési osztály vezetője arról biztosította a testületet, hogy minden esetben vizsgálják a teljesítéseket, és csak azt a munkát fizetik ki, amit valóban elvégeztek. Dr. Prugberger Emil (Pro Savaria) nem tartotta megnyugtatónak ezt a helyzetet sem, ugyanis az önkormányzatnak a parkfenntartókkal szerződése van, melyet be kellene tartaniuk, hogy a közterületek mindig rendezettek legyenek. Gyebrovszky János (MSZP) úgy árnyalta a kérdést, hogy Szombathelyen összesen hatfelé oszlik ez a feladat, tehát általánosságban nem lehet beszélni a kérdésről, csak konkrét területek megnevezése esetén.
„A kép eléggé siralmas”
Az önkormányzati rendeletek között elsőként a város idei költségvetését módosította a közgyűlés, melyet a központi támogatásokban az elmúlt időszakban bekövetkezett változások, a támogatásértékű működési és fejlesztési bevételekből származó többletbevételek, az első négy havi teljesítési adatok alapján realizálódott többletbevételek, az eddigi közgyűlési döntések végrehajtása, a jóváhagyott 2005. évi pénzmaradvány beépítése, és az intézmények által benyújtott saját hatáskörű előirányzat módosítási kérelmek indokolták. Horváth Zsolt szerint „a kép eléggé siralmas”, ugyanis a könyvvizsgáló szerint már csak 5-6 millió van a hitelfelvételi korlátig. A bizottságok módosító indítványai között ketten is (Pavelkovics László független sportbizottsági elnök, valamint Zielbauer György – szintén független –) szót emeltek annak érdekében, hogy idén ne utazzon városi delegáció a nemzetközi diákjátékokra Thaiföldre, inkább adják az asztalitenisz egyesületnek az erre a célra elkülönített másfél millió forintot. Böröcz Miklós (MDF) kérte, ne támogassa az önkormányzat a Szent Quirius Alapítványt, adják azt az összeget is a diáksportra. A közgyűlés tagjai szavazatukkal jelezték, többségében egyetértenek ezekkel a kérésekkel. Nem helyezte hatályon kívül a falfirkák elleni védelemről szóló tavalyi rendeletét a közgyűlés, pedig – mint kiderült – erről magasabb jogszabály rendelkezik, így jogi eljárásnak néz elébe az önkormányzat. Módosították a vonatkozó új, március végén életbe lépett törvénynek megfelelően a helyiségbérlet szabályait tartalmazó rendeletet, mely összesen 544 önkormányzati nem lakáscélú ingatlan érint. Ennek nyomán például megszűntek a határozatlan időre szóló szerződések, és az óvadék összegét három havi bérleti díjban állapították meg. Tavaly jelentősen módosult a lakástörvény is, ezzel összhangban alkotott a közgyűlés új rendeletet az önkormányzati bérlakások használatával kapcsolatban. Az egyik lényegi változás, hogy előírják az életvitelszerű tartózkodást ezekben az ingatlanokban, tehát a két hónapnál hosszabb idejű távollétet köteles a bérlő írásban bejelenteni. Szociális alapon történő bérbeadásnál vizsgálni kell a jövedelmi, vagyoni helyzetet. A testület elfogadta a kizárólagos vagy többségi tulajdonában lévő gazdasági és közhasznú társaságok tavalyi mérlegbeszámolóit. Kikötést egyedül lapunk kiadójának esetében tettek, eszerint felkérték a felügyelő bizottságot, vizsgáljon meg minden kétmillió forint összeg feletti szerződéskötést, kiemelve, hogy jogszerű volt-e a nyomdával és a terjesztővel kötött megállapodás.
Aréna Savaria
Többek között döntés született még arról, hogy közoktatási feladatokat lát el a város a jövőben a büntetés-végrehajtási intézetben az állami normatíva keretén belül. Engedélyezte a testület, hogy emelt óraszámban tartsanak informatikai oktatást a Bercsényi iskolában, valamint hogy a Lorigo és a Triola művészeti iskolák öt évre köthessenek helyiségbérleti szerződést az önkormányzati fenntartású oktatási intézményekkel. Határozatot alkottak a képviselők arról is, hogy a Fő térre szánt városi keretből tízmillió forintot átadnak a Szombathely Megyei Jogú Város Közbiztonságáért Közalapítványnak abból a célból, hogy új térfigyelő kamerarendszert telepítsenek a térre. Dr. Ipkovich György a sportcsarnok elnevezéséről való szavazást követően bejelentette (ellenzéki képviselőknek címezve), hogy mostantól „Aréna Savaria néven lehet kritizálni a Sugár úti létesítményt” a közgyűlés határozata nyomán.
JÓPÉ
Forrás: www.safo.hu





























