A tartalékos vendégcsapat jórészt ifjúsági korú játékosokból állt, és a bombaerős Jakabon kívül a többiek ellen minden szombathelyi versenyző esélyesként állhatott asztalhoz.
Az első mérkőzés hőse, Németh Dávid az odavágón három győzelmet ért el. Játékára a szombathelyi visszvágón is nagy szükség volt. Óriási csatát hozott a bronzmérkőzés.
A párosok megosztoztak a győzelmeken, az egyéni fordulókon fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az utolsó körre 7:7-el vonultak a gárdák, a SZAK-nak az utolsó négy mérkőzésből a számolgatások elkerüléséhez három diadalra volt szüksége, majd 9:8- as állásnál Németh Dávid kiélezett csatában megszerezte a végső sikerhez szükséges győzelmet, így a szombathelyi klubé lett a bajnoki bronzérem.





























