A nyitónapon az osztrák válogatott ellen diadalmaskodott a magyar együttes. Szombaton az ukránok ellen eséllyel léptek pályára Ludvig Zsolt tanítványai, a szövetségi kapitány úgy vélte: az ukrán team verhető ellenfél. Izgalmas, látványos találkozón csapott össze a két gárda, végül 3:0 arányban a vendégek győztek.
A vasárnapi, csehek elleni forduló kemény feladatnak ígérkezett, mivel egységes, dinamikus formációjuk vezeti a csoportot. A papírforma bejött: 3:0 arányban a csoportelsők győztek. Ludvig Zsolt azonban elégedett volt, hiszen a magyar válogatott egyelőre nagyon fiatal, rutintalan játékosokból áll. Szerinte 2009 és 2011 között következik be az az időszak, amikor ez a formáció tapasztalt, jó játékkal vehet részt a kontinensviadalokon.
A magyar válogatott négy ponttal a harmadik helyen zárta a női röplabda EB-selejtező tornát. Csehország hat ponttal első helyen végzett, Ukrajna öt ponttal másodikként búcsúzott, az osztrákok három ponttal az utolsó helyet szerezték meg. A négy csapat péntektől a csehországi Opavában játszik újabb körmérkőzést. A két torna összesítése alapján derül ki, hogy melyik együttes lesz a 16-os keretű EB-döntő tagja. A második helyezett a pótselejtezőn kaphat sanszot az eredményes folytatásra.





























