Balatonlelle - Szombathelyi Haladás 2:0 ( 0 : 0 ) Balatonlelle, 200 néző. Vezette: Berger Haladás: Kutasi 5 - Jagodits 5, Subicz 5, Balassa 5, Babati 5 - Schimmer 5, Rajos 5, Nagy 5 - Imre 4 (Sallér 0 a 75.), Beke 4 (Manganelli 0 a 61.), Dr. Andorka 5.
Uszoda
Talán az újonnan megnyílt termálfürdőben kellett volna a lellei találkozóra készülnie a vasi csapatnak. Ugyanis a tv-közvetítés miatti hétfő esti kezdés előtti napon folyamatosan szakadt az eső, és bizony - ezen nem lehet szépíteni - a talaj több mint fele víz alatt állt. Már ez sem jelentett sok jót. Mosonmagyaróváron, szakadó esőben 1:3, a Rohonci úton a Nagyberki ellen szintén 1:3, a Gyirmót ellen pedig 1:4... Nem egy esőmenő csapat, Forma 1-es nyelven szólva.
Első félidő
Ám egyáltalán nem fogható a talajra az a két ordító ziccer, amit dr. Andorka és Imre János hagytak ki. Az elsőt saját magának alakította ki a Hali tízese, de a befejezésnél csúnyán fölé durrantott. A másodiknál ismét a doktorrá avanzsált csatár volt a főszereplő, ekkor előkészítőként. Úgy passzolt Imréhez két lellei védő között, mint a Joga TV-ben Ibrahimovic Christiano Ronaldohoz. Ám az érkező Imre elhamarkodottan mellé lőtt. Dühöngött is a húszfős Hali-tábor... Jól passzolt a Haladás, ám nem volt senki, aki észrevette volna: ezen a meccsen nem vezethet eredményre a rövidpasszos játék, mert egy-egy becsúszás megállíthatja a folyamatosságot, és az uszoda is inkább alligátor-szelidítésre alkalmas...
Második félidő
Kedvetlenül kezdte a második játékrészt a Haladás. Három perc múlva az eredmény láttán a szurkolók kedve is elment. Lekopírozták a belső védők azt a bakit, amit a lelleiek követtek el az első játékrészben. Ám a folytatás a hazaiaknak sikerült jobban: Valla Gábor gólra váltotta a lehetőséget. A középkezdés után Nagy Gábor rögtön helyzetbe került, aztán szép lassan teljes unalomba fulladt a találkozó. A hazaiak nem igazán akartak mást, a vasiak pedig nem tudtak, mert annyira azért hajtott a Lelle, hogy otthon tartsa a számára létfontosságú három pontot. Egy szöglet után kettőre növelte előnyét a Balaton-parti társaság.
Konklúzió
Talán a tavalyi osztályozós kiesés jószívűvé tette a gárdát? Az Ajkát még csak megverte a Hali, ám a BKV elleni itthoni 0:0, az Óvár és a Kaposvölgye elleni 1:3, az újvárosi és a lellei 0:2 után mit lehet mondani? Hogy szívesebben játszik a gárda a középmezőny csapatai ellen. No de, ha csak egy picit számolunk: a BKV és az Újváros ellen 5 pontot hagyott el csapat, az Óvár ellen 3-at, a Nagyberki ellen 3-at, a Balatonlelle ellen szintén 3-at. 19 pont. És akkor a Hévíz elleni két iksz helyett nem számoltunk semmit...
Forrás: Nyugat-Unger Richárd





























