Az alapítás napjának ünnepsége a templomban kezdődött szentmisével, majd dr. Bariska István főlevéltáros adott Kőszegfalva történetéről rövid áttekintést. 1946-ban jelentősen csökkent a település lakossága. Innen éppúgy, mint az ország többi pontjáról Németországba telepítették az akkori rendszer szerint bűnös magyar németeket. 220 ezren hagyták el kényszerből Magyarországot. Dr. Wenczl Miklós ünnepi megemlékezésében kiűzetésnek nevezte ezt a tisztogatási akciót.
Az alapítás és a kitelepítés emlékeinek felidézése után a falu sportpályáján folytatódott a programsorozat. Az asszonyok hatféle, bográcsban főtt ételellel vendégelték meg az ünneplőket. Délután felléptek a helyi óvodások, zeneiskolások, a nemzetiségi kórus és a tánccsoport is. A mulatság hajnalig tartott.





























