Hírek

Lóránt Gyulára emlékeztek Kőszegen

2006. június 01., 15:48
Lóránt Gyulára, az egykori aranycsapat tagjára, a Kőszegről indult 37-szeres válogatott futballistára emlékeztek a városban szerdán. Halálának 25 évfordulóján nemcsak megkoszorúzták a híres focista emlékművét, hanem sportprogramokat is szerveztek a róla elnevezett pályán.

Lóránt Gyula 1938-ban jelentkezett a kőszegi sportegyesületbe. Sok sportágban jeleskedett, végül a focit választotta. Az ünnepségen Jenkei Ede, a város sportkrónikása elevenítette fel a közös emlékeket, és „Gyuka", azaz az egykori aranycsapat Kőszegről indult kiválósága életének állomásait. 1963-ban, pályafutásának kezdetén beszélni sem volt ildomos Lóránt Gyuláról, hivatalosan nem tekinthették a híres focisták példaképnek. Azóta azonban a sportpályát és utcát is neveztek el róla a városban, sőt díszpolgárrá avatták. Az emléknapon fákat ültettek a kőszegi sportolók tiszteletére.

A délelőtt az utánpótlásé volt, ugyanis a magyar-osztrák-horvát 8-14 éves korosztály focizott. Az ünnepség után pedig a magyar öregfiúk válogatott mérte össze tudását a kőszegi öregfiúk csapatával.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely