Azoknak a háziasszonyoknak, szakácsoknak, baráti társaságoknak a receptjeit várjuk, akik úgy érzik, hogy valóban a tájegységre, a megyére jellemző ételeket tudnak készíteni. Azok jelentkezésére is számítunk, akik eddig még nem igazán ismert, vagy már elfelejtett ételkülönlegességeket szeretnének megmutatni a közönségnek, és persze a zsűrinek.
A Nyugat Rádió és a „Nyugati Batyu” zsűrije szeretné bemutatni a hallgatóknak és az internet segítségével a nagyvilágnak, hogy Vas megyébe is érdemes ellátogatni és megismerni a különleges ízeket, illetve a tájjellegű ételeket. 2006 a bor-, és gasztronómia éve, ezért a nyertes ételeket július 8-án, a Szajki Főzőverseny keretében el is kell készíteni, hogy a rendezvényre látogatók meg is kóstolhassák azokat. (Az elkészítéshez szükséges infrastruktúrát biztosítjuk)
Kérjük a versenyben résztvevőket, hogy
- a recepteket 4 személyre összeállítva, a szakácskönyvekben foglaltakhoz hasonlóan fogalmazzák meg
- néhány mondatban írják le az étel eredetét, történetét
- ha van az ételről fotó, mellékeljenek egyet (nem kötelező)
- csatolják elérhetőségeiket (név, cím, telefonszám, esetleg e-mail cím).
A beérkezett recepteket neves vasi gasztronómiai szakemberekből álló szakmai zsűri minősíti.
Kategóriák és beküldési határidők:
1. Leves kategóriában a recepteket június 9-ig kell elküldeni
2. Főétel kategóriában a recepteket június 16-ig kell elküldeni
3. Desszert kategóriában a recepteket június 28-ig kell elküldeni
A recepteket postai úton a:
9701 Szombathely, Pf. 167-es címre,
e-mailben pedig a:
recept@nyugatradio.hu címre küldhetik.
További információ kérhető:
H. Szalay Balázs – programigazgató
06-30/488-72-22
Nyugat Rádió Kft.
Szombathely, Hefele Menyhért u. 2.
Telefon: 06-94/511-884
Fax.: 06-94/511-885
Kérjük, hogy csak saját receptet, leírást és fényképet küldjenek. A Nyugat Rádió, valamint a szakmai zsűri fenntartja magának a jogot, hogy a kétes eredetű munkákat kizárja a versenyből.
A Nyugat Rádió a résztvevők adatait rögzíti, amelyet bizalmasan kezel.
Forrás: www.alon.hu
www.nyugatradio.hu





























