Hírek

Zöldkártya-kiadás új módszerrel

2006. június 07., 13:30
Június 1-től szigorodott a zöldkártyák kiadásának módja. A hónap elejétől már csak kizárólag számítógép által mért adatok alapján készülnek a környezetvédelmi iratok. Az új eljárás célja, hogy kiszűrjék a manipuláció lehetőségét és így valóban csak olyan járművek kerüljenek forgalomba, amelyek megfelelnek a környzetvédelmi előírásoknak.

Június 1-jén járt le az a többször módosított határidő, amelyre minden, zöldkártya kiadással foglalkozó állomásnak a szükséges berendezéseket be kellett szerezni és rendszerbe is állítani.

Pongrácz István, osztályvezető - Vas Megyei Közlekedési Felügyelet
"A korábbi technológiai rendszer szerint működik a dolog, csak egy számítógép vezérli le és a szubjektív beavatkozás lehetőségét kizárja."

Fontos, hogy mindenkinek egy nyilatkozatot is ki kell töltenie a vizsgálat előtt, ugyanis ennek során több másodpercig kell teljes fordulaton tartani a motort terhelés nélkül, így akár kisebb meghibásodások is történhetnek. Ezt pedig a szervizek nem vállalják. A kétütemű járműveket nem ilyen eljárás szerint vizsgálják majd, mert ezeknek túl magas a káros anyag kibocsátása, így ezeket továbbra is a régi műszerekkel vizsgálják majd.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely