Hírek

Koncert a templom megújulásáért

2006. június 13., 12:31
Jótékonysági koncertet tartottak hétfőn este a Szentkirályi templomban. Külső felújításra szorul az épület és az egyházközség saját forrásaiból nem tudja fedezni a szükséges pénzt. Az összeg nem kevés: közel 10 millió forintba kerül a külső tatarozás. A jótékonysági koncerten a Magyarországon először koncertező Sándor Quartett lépett fel.

A szentkirályi templomot 1881-ben építették. Külső felújításra utoljára több mint 20 éve került sor. Azóta azonban az időjárás viszontagságai miatt szemmel láthatóan is romlott az épület külső állaga. Az egyházközség ezért is határozta el, hogy szükséges egy újabb renoválás. Az ehhez szükséges pénz egy részét saját erőből, másik részét pedig  a hétfő estihez hasonló jótékonysági koncertek bevételeiből fedezik majd. A Sándor Quartett, amelynek két magyar és két német állampolgárságú muzsikus a tagja, Magyarországon először koncertezett.

A templom külső renoválásának költsége az eddigi árajánlatok alapján mintegy 8-13 millió forintra tehető. Az egyházközség hamarosan dönt arról, melyik ajánlatot fogadják el. Ennek tükrében folyik tovább a gyűjtés, és ha minden jól alalkul akkor akár már idén ősszel vagy jövőre megkezdik a szentirályi templom külső felújítását.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely