Az Európai Parlament kedden délután vitatta meg azt a tervet, amely egy esetleges influenza világjárványra való uniós felkészüléssel kapcsolatos intézkedéseket tartalmazza. A napirend tárgyalása során Tabajdi Csaba arról beszélt, hogy szülőfalujában és környékén a napokban 350 ezer háziszárnyast kellett elpusztítani a kialakult járvány miatt. A szocialista képviselő kiemelte, hogy Magyarországon minden uniós előírást betartottak, és már azelőtt megkezdték az állatok leölését, hogy az uniós referencia laboratórium megerősítette volna a magyarországi vizsgálatok eredményét. A magyar eurohonatya szerint a gyors és határozott intézkedések is hozzájárultak ahhoz, hogy az Európai Unió nem tiltotta meg a baromfitermékek exportját Magyarországról. A magyar baromfitartók a járvány miatt fokozottabb figyelmet kérnek Brüsszeltől, fogalmazott Tabajdi Csaba.
„Az Európai Bizottság részéről nem több pénzt kérünk, hanem rugalmasabb magatartást a 2007-13-as vidékfejlesztési programok egyeztetésénél, hogy a baromfiágazat rekonstrukciójára, a telepek rekonstrukciójára, új állatállomány feltöltésére forrásokat lehessen biztosítani” – mondta.
Az uniós szabályok értelmében azok, akiknek az állatállományát el kellett pusztítani 100%-os kompenzációt kapnak. Rendezetlen viszont azoknak a helyzete, akiket a szállítási tilalmak miatt értek veszteségek, mivel ezek kompenzálása, kártalanítása még megoldatlan - zárta beszédét a magyar képviselő.
Forrás: www.euvideohu.info





























