Hírek

Bíróság előtt a hajléktalanégetők

2006. június 15., 14:36
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt állt csütörtökön bíróság előtt három szombathelyi fiatal. A fiúk tavaly március 1-jén megvertek, majd felgyújtottak egy haléktalant.

A 17 éves elsőrendű vádlott, valamint a 16 és 13 éves testvérpár 2005. március 1-jén éjjel hazafelé tartva szemelték ki az ittas hajléktalant. Utánamentek, provokálták, majd megütötték. A férfi, hogy kitérjen az ütések elől, bement a Fő tér 17-es számú ház lépcsőházába, itt akarta eltölteni az éjszakát. A fiúk azonban közrefogták, ütötték, rúgták, és ugráltak a mellkasán. Elvették mobiltelefonját, 500 forintos karóráját, gyűrűjét és 30 forint készpénzét, valamint az öngyújtóját.

Ezzel először a sérülten segítségért nyöszörgő férfi haját meggyújtották, majd levizelték. Később a nadrágját gyújtották meg, és magára hagyták. Az egyik lakó érezte a füstöt, hívta a tűzoltókat. A megégett hajléktalant ők találták meg. A férfi a gyors orvosi segítségnek köszönhetően életben maradt. Később azonban elhunyt.

A tárgyaláson az igazságügyi orvosszakértő elmondta, hogy közvetett kapcsolat van a bűncselekmény és a halál beállta között. Az ügyész ezért vádat módosított, szerinte ez már nem emberölés kísérlete, hanem befejezett emberölés. A védelem kérte a tárgyalás elnapolását. A bíróság ennek helyt adott.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely