Dr. Dávid Tamás csütörtökön délután az MMIK-ban tartott előadást az érdeklődőknek, ahol szó esett az úgynevezett CoD teakeverékről is, amely kilenc ráktípusnál klinikailag igazolt kedvező hatást mutat. A professzor kutatócsoportjával az osztrák kormány megbízásából végzett kutatómunkát Amazónia őserdejében, ahol egy trópusi növényfajt találtak, amelyből egy olyan teakeveréket kísérleteztek ki, amelynek fogyasztása erősíti a szervezet ellenállóképességét és vírusölő hatású. Hepatitis C, Influenza A és kilenc ráktípusnál klinikalilag igazolt kedvező hatást mutat a betegeknél.
Assoc.prof.prof.h.c.mag.dr.Dávid Tamás - elnök, tud. főigazgató ( Nemzetközi CoD Rák Információs és Prevenciós Központ Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány)
"Megállítja a génkárosodás folyamatát, úgy hogy megáll a deformált sejtek képződése és hat-nyolc hónap múlva elindul a programozott sejthalál, úgyhogy elindul a ráksejtek elhalása."
Az Osztrák Sejtkultúra Kutató Laboratórium tudományos főigazgatója a rákkutatásban elért eredményeiért és a betegekért folytatott több évtizedes munkája elismeréséül megkapta az osztrák kormány Becsület-rendjét. Néhány évvel ezelőtt pedig Nemzetközi Békedíjjal tüntették ki. A professzorral készített interjút a betegséggel kapcsolatban jővő szerdán este fél héttől Bioritmus című műsorunkban tekinthetik meg.





























