Az együttes programja a cigány folklór különböző dialektusaiból vett hagyományos népzene ötvözetéből áll össze. A dalok tükrözik a cigány érzelemvilág egészét, vannak köztük lassú, balladai hangvételű nóták; "botoló" dalok, pergető tánc dallamok, melyek tánckíséretként szolgálnak különböző alkalmakkor. A banda feldolgozta majdnem az összes cigány népdalt Magyarország különböző vidékeiről és a környező országokból. Különböző magyar közösségek autentikus dalait játsszák, többek között Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, Tatabányáról, Pásztóról, Bárándról.
Túl a hagyományos dalokon, műsorukon modern dalok is szerepelnek. Az együttes saját, új számokat ír és ad elő. Egyedi technikákat is használnak, mint például a "szájbőgőt", és az alumínium vizeskannát, ami csakis az eredeti cigány népzenében ismert.
Előadásmódjukra jellemző a gyors ritmus és az improvizáció ugyanúgy, mint a nagyon szomorú "hallgatós dalok". Előadásaik színesek és változatosak, hallgatóiknak gyorsan felejthetetlen és élvezetes hangulatot teremtenek. Az együttes 70-90 koncertet ad évente. Sok európai országban turnéztak már, és évente több fesztiválra kaptak meghívást (Franciaországba, Belgiumba, Ausztriába, Romániába).
A Szilvási Gipsy Folk Band tagjai:
- Szilvási István (együttes vezető, ének, vizeskanna, kanalak)
- Bangó Attila (gitár)
- Bangó Tibor (gitár, tambura, ének)
- Bangó László (vizeskanna, ének, szájbőgő)
- Szekeres Attila (vizeskanna, török dob, szájbőgő)
Ha Ön is hallani szeretné a világhírű együttest, nézze Hétvége műsorát pénteken 18 órakor!
Forrás: www.diaksziget.hu





























