Az Európai Unió várhatóan nem csak a gazdaságfejlesztéssel, hanem az életminőség javításával kapcsolatos elképzeléseket illetve az ehhez kapcsolódó infrastrukturális és a módszertani fejlesztéseket is támogatja majd. Ezért a kőszegi önkormányzat és a kistérségi társulás fejlesztési tanácsa decemberben több mint 300 kérdőívet küldött ki a város és környéke meghatározó vállalkozásainak, szervezeteinek és intézményeinek fejlesztési ötleteket várva.
Az adatok azt mutatják, hogy a kőszegi kistérségben egyre kevesebb gyermek születik, a népesség öregszik. Szükségessé válhat tehát az oktatás és az egészségügy e tendencia szerinti átalakítása. A gyógypedagógiai intézmény igazgatója felvetette, hogy létrehozhatnának Kőszegen egy országhatáron túlra is kiterjesztett hatáskörű, regionális beszédjavító módszertani központot. A fórumon többek között az is elhangzott, hogy fontos lenne a pedagógusok megváltozott elvárásokhoz igazodó továbbképzése, erre azonban jelenleg az intézményeknek nincsen pénze.





























