A Pro Savaria Egyesület képviselői, Molnár Miklós és Dr. Prugberger Emil szerint továbbra is hiányzik a város részéről egy átgondolt koncepció a kis- és középválallkozások támogatására. Hibának látják, hogy nem került sor a Sportcsarnokkal kapcsolatos problémák átbeszélésére sem, és miközben 100 millió forint lóg a levegőben, a képviselőket nem tájékoztatják megfelelően.
Ezzel kapcsolatban Szücs Gábor, az MSZP frakcióvezetője azt mondta: felelőtlenség politikai tőkét kovácsolni ebből az ügyből, miközben nem zárultak le az egyeztetések. Az sem igaz, hogy a képviselők nem kaptak információt, hiszen erről korábban külön is tájékoztatást hallgattak meg.
A Szervezeti és Működési Szabályzatot is módosították csütörtöki ülésükön a képviselők - fejtette ki dr. Ipkovich György. Ezután egy képviselőnek, aki érintett lehet bizonyos ügyekben, már az eljárás elején ezt jeleznie kell. Így ő a továbbiakban nem lehet már ott a különböző döntések meghozatalánál - mondta a polgármester.
Horváth Zsolt, a Fidesz városi elnöke szerint a pólusvita rámutatott, hogy Szombathelynek nincsenek fejlesztési elképzelései. A Pedagógiai Intézet kapcsán elmondta: tarthatatlan, hogy embereket így bizonytalanságban tartanak.
Gombás Endre, a Szövetség Szombathelyért képviselője szerint dr. Szabó Gábor és Magyar József kilépése a Fideszből rámutata arra, hogy a jobboldal továbbra sem tud együvé kovácsolódni, így onnan akár több polgármester-jelölt is jöhet majd. Véleménye szerint Molnár Miklós jelölése is azt bizonyítja, hogy a Szövetség Szombathelyért maradt az egyedüli független szervezet a közgyűlésben.





























