Hírek

Savaria Nyári Egyetem

2006. június 26., 16:59
Tudományos ötletbörzének nevezte Miszlivetz Ferenc a Savaria Nyári Egyetemet, amelynek idei témája az Európai Unió jövője, ezen belül pedig a Balkán helyzete. A hallgatók és elsősorban a már évek óta visszatérő nemzetközi hírű előadók egyfajta szellemi műhelyt hoztak létre, amely 11. alkalommal tárta ki kapuit a világ előtt Kőszegen.

A Savaria Nyári Egyetem komoly hagyományokkal rendelkezik, és jól ismerik nemcsak a szomszédos országokban. Ezt bizonyítja, hogy idén többszörös volt a túljelentkezés, hiszen 120-an szerettek volna a tudományos előadásokon és a kiegészítő programokon részt venni. A szervezők 40 hallgatót, 30 előadót fogadtak 20 országból, többek között Romániából, Törökországból, de az USA-ból és az Európai Unió többi tagországából is.

Az előadók között itt lesz Sonja Licht és Hankiss Elemér is, akik kezdettől fogva részesei a Savaria Nyári Egyetemeknek. A kőszegi, július 7-ig tartó együtt gondolkodás eredményeit továbbítják a magyar kormány és Brüsszel felé is.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely