Hírek

Vesére várnak a legtöbben

2006. június 29., 16:01
Vas megyéből 30-40 ember neve szerepel a vesetranszplantációs várólistán. Ám így is csak a vesebetegek alig több mint 10%-a kerül fel erre a listára és évente alig 300 műtétet hajtanak végre. Más szervátültetési lajstromon egyelőre nincsenek vasiak, ugyanakkor ez a helyzet nemsokára változhat, ugyanis éppen folyamatban vannak az ehhez szükséges vizsgálatok.

A szervre váró és a szervátültetéssel élő emberek sorsát mutatja be az Árnyék és fény című kiállítás a Berzsenyi Dániel Könyvtárban és egyben figyelmeztet a szervadományozás fontosságára, hiszen ezzel életeket lehet megmenteni. Magyarországon csak veseátültetésre több mint ezren várnak, ebből 30-40-en vasiak. Ugyankkor vesedialízisra közel 150-en járnak hetente háromszor Szombathelyre. A megyéből évente 6-8 ember kap új szerveket.

A Markusovszky kórházban nincs lehetőség átültetésre, de rendszeresen küldenek szerveket innen is a különböző átültetésekhez. Évente közel tíz, már agyhalott emberből tudják a létfontosságú szerveket, többek között veséket vagy éppen a májat kivenni és ezzel másokat hozzásegíteni egy új élethez. Hiszen a műtétet átesett emberek is képesek teljes életet élni.

Kép forrása: www.soki.aok.pte.hu
 

Gubás Gabi Agora Szombathely