Németh Károly a Liga Szakszervezetek Vas Megyei Szövetségének elnöke - aki egyben az Országos Liga Konföderáció elnökségi tagja is - Híradónknak elmondta: a demonstráció a Liga kezdeményezése, amelyhez a többi szakszervezet is csatlakozott. Tiltakozásuk egy sárgalapos figyelmeztetésnek minősül.
"A kialakult helyzetért a Kormányt terheli a felelősség." - áll a hat országos szakszervezeti szövetség közös állásfoglalásában. Továbbá az "Új Egyensúly" kormányzati program az egyensúly helyreállítása érdekében aránytalanul nagy többletterhet rónak a munkavállalókra,a bérből és a fizetésből élőkre, miközben a tőkejövedelmeket érintő adók messze alatta maradnak a munkajövedelmeket sújtó megterheléseknek.
Horváth Csaba - elnök, MSZOSZ Vas Megyei szervezete
"Rendkívüli módon belenyúltak a munkavállalók zsebébe. A mostani méréseink szerint, ha ez így alakul, akkor közel 6 százalékos reálkereset veszteség éri a munkavállalókat. Nem ebben állapodtunk meg annak idején a miniszterelnök-jelölttel."
A hat országos konföderáció állásfoglalásában az áll: visszautasítják a kormány állítását, amely szerint a pénzügyi egyensúlyi folyamatok súlyos állapotát a munkavállalók teljesítményektől elszakadt reáljövedelem-növekedése és fogyasztása okozta. Drasztikus leépítések, megadóztatott minimálbér, jövedelemromlás, életszínvonal csökkenés: a kormány megszorító csomagja miatt a hat szövetség követeléseivel az országgyűlési képviselőkhöz fordul szombaton 11 órakor a Képviselő Irodaház előtt. A budapesti demonstráción felszólítják a törvényhozás tagjait, hogy szavazatukkal ne támogassák a munkavállalókat súlyosan és hátrányosan érintő törvényeket.





























