Hírek

Jobboldali fölény a megyei közgyűlésben

2006. október 02., 13:11
Vasárnap este 11 órára sikerült összesíteni a magyei listákra leadott szavazatokat is. A jelölő szervezetek két megyei listát állítottak, egyet a 10 ezer főnél kisebb, egy másikat az ennél nagyobb lélekszámú településekre vonatkozóan. A választópolgárok összesen 17 listára és 209 jelöltre voksolhattak.

A 10 ezer főnél nagyobb lélekszámú települések 11, a kistelepülések 29 képviselőt delegálhatnak a megyei közgyűlésbe. Az előzetes eredmények szerint mindkét megyei listán a Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum került többségbe, összesen 25 mandátumot szereztek. A Magyar Szocialista Párt 11, a Polgármesterek Vas Megyéért Egyesület 2, a Vas Megyei Önkományzatokért Egyesület szintén 2 helyhez jutott.

A megyei közgyűlés elnökét az első ülésen választják majd meg. A törvényi szabályozás szerint a választásokat követő 15 napon belül össze kell hívni a testület alakuló ülését, a legkésőbbi időpont eszerint október 13. lenne.

Az elnöki címet nagy valószínűséggel a Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum közös jelöltje és listavezetője, Kovács Ferenc nyeri el, aki kérdésünkre elmondta: szeretné, ha október 6-án sor kerülne az alakuló ülésre és az elnökválasztásra. Így a nemzeti emléknapon koszorúzással, ünnepi megemlékezéssel vehetné kezdetét a megyei közgyűlés új négy éves működési ciklusa.   

Gubás Gabi Agora Szombathely