Becslések szerint mintegy 4-5 ezer munkavállaló érkezett az ország minden pontjáról a fővárosba, hogy figyelemfelkeltő demonstráció keretében tiltakozzon a Gyurcsány-kormány megszorító intézkedései ellen. Szerintük nem ez a választott irány az egyetlen járható út. A kormány nem vette komolyan az Országos Érdekegyeztető Tanácsot sem, ennek ellenére a hétvégi megmozdulásnak volt pozitív eredménye .
A szakszervezetek állásfoglalásukban visszautasították "a közszféra reformnak álcázott tönkretételét" és a szakszervezetek törvényben garantált jogainak semmibevételét is. Ígéretük szerint amennyiben nem születik érdemi közeledés az őszi bértárgyalásokon, akkor forró ősz elé nézhet a magyar belpolitika. Ráadásul a tömegközlekedés tervezett átalakítása csak olaj lehet a tűzre. A mintegy 400 vasi résztvevő jelenlétében lezajlott demonstráció tehát elérte a célját, a figyelem felkeltését.





























