Folyamatosan hallgatják ki a határsértőket a Szombathelyi Határőr Igazgatóságon. A 9 fős társaság 20 és 40 év közötti férfiakból és egy nőből áll. Az elsődleges információk szerint honfitársuk szervezte meg útjukat Koszovóból az osztrák fővárosba.
Hertelendi Lajos - határőr alezredes, szolgálatvezető, Bűnügyi és Felderítő Szolgálat
"Szerb-albán állampolgárságú személyekről beszélünk. Vonattal utaztak Budapestig Szegedről, majd ezt követően vonattal érkeztek Sárvárig, onnan egy taxival jutottak le az államhatárra."
Horvátzsidány közelében a határőrök közúti ellenőrzés miatt állították meg a fekete taxit. Ekkor azonban a vezető mellett ülő utas kiugrott a kocsiból és elfutott, de rövid üldözés után elkapták. Róla és társairól kiderült, hogy fejenként 2000 eurót fizettek azért egy vagy több embercsempésznek, hogy eljussanak Bécsbe. A társaság egy része csak személyi igazolvánnyal rendelkezett, a többieknek volt útlevelük. Magyarországra is illegálisan jutottak be. A határsértők ellen idegenrendészeti, az ismeretlen embercsempész ellen pedig büntető eljárás folyik.





























