A rendelkezésre álló adatok szerint biszexuális beállítottságuk miatt N. K. lakására csaltak gyermekkorú és fiatalkorú fiúkat, akiknek anyagi ellenszolgáltatás fejében közösülés céljából ajánlatot tettek. Ennek során őket simogatták és tapogatták. Jelenleg 3 rendbeli megrontás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás ellenük. A nyomozás során olyan adatok merültek fel, hogy mindkét elkövető nem csak az idén, hanem már tavaly is több esetben fiatal fiúkat csaltak fel N. K. körmendi lakására. A fentiek miatt kérjük azon személyek jelentkezését a Körmendi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán: Körmend, Hunyadi út 9. szám alatt, vagy telefonon 107, 94/410-023, illetve 94/592-632, valamint a telefontanú anonim 80-555-111-es hívószámán, akik gyermekeinek, illetve ismerőseinek hasonló célzattal ajánlatot tettek, vagy sérelmükre hasonló bűncselekményt követtek el, továbbá a fenti cselekményről érdemleges információval rendelkeznek.





























