A dokumentumot a FIDESZ-MPSZ és Kereszténydemokrata Néppárt mellett a Pro Savaria Egyesület, a Fidelitas, a Nemzeti Fórum Egyesület, a Vállalkozók Pártja és a Polgári Egyesület Szombathelyért képviselői látták el kézjegyükkel. Az új jelölt 2002 óta városi önkormányzati képviselő.
Rövid programbeszédében elmondta: gyökeres változásokat szeretne megvalósítani, hiszen véleménye szerint Szombathely a mai városvezetésnek köszönhetően jelenleg fejlesztési koncepció nélkül áll. A település eddig a mának élt, itt az ideje annak, hogy a jövőkép is kialakuljon. Molnár Miklós szoros kapcsolatot szeretne kialakítani a városban gazdálkodó szervezetekkel és új területek megszerzésével szeretné ösztönözni a cégeket a letelepedésre. Mindemellett szolgáltatásbarát ügyfélszolgálatra is szükség van. A közgyűlés bizottságainak csökkentése pedig a hatékony gazdálkodást segítheti elő.





























