Négy évvel ezelőtt éppen Kelemen-napon szerveztek a vasi cserkészek első alkalommal közös együttlétet a megyében élő fogyatékos fiatalokkal. A rendezvény sikerén felbuzdulva a csapat vezetői elhatározták: rendszeressé teszik az összejöveteleket.
A kézműves foglelkozáson és a sportversenyeken kívül a cserkészek saját készítésű ebéddel vendégelték meg a gyerekeket. A délután folyamán pedig tréfás műsorszámokat adtak elő. A városban 4 cserkészcsapat működik, a gárdák munkájában mintegy 150 fiatal vesz részt tevékenyen.





























