Hírek

Súlyos vereséget szenvedett a Viktória

2006. november 27., 13:26
Öt mérkőzésen keresztül őrizte veretlenségét a Viktória együttese a női első osztályú labdarúgó bajnokságban. Utolsó vereségét a csapat hazai pályán 4:0 arányban a Femina ellen szenvedte el, a lányok most Budapesten próbáltak javítani.

Csupán az első 20 percig élt a remény, hogy sikerül javítani a mérlegen. Negyed óra alatt azonban gyorsan összeszedtek három gólt és már ekkor látszott, ezen a napon képtelen lesz fordítani a Viktória.

A második félidő elején a jó formában játszó Nagy Anett berámolt még két gólt és ezzel kialakult az 5:0-ás végeredmény. A hátralévő időben is főleg a szombathelyi kapu forgott veszélyben, a Femina kapusát egyszer sem tették próbára a Viktória csatárai. A budapesti együttes előnye így 9 pontra nőtt, így az már biztos, hogy ők lettek az őszi elsők. A Viktória szombaton az Újpest ellen Bükön lép pályára az idei utolsó fordulóban.

Gubás Gabi Agora Szombathely