A csatlakozási tárgyalásokon született megállapodások alapján a Csatlakozási szerződésben rögzített módon a tizenötök az új tagállamokkal szemben a csatlakozást követő átmeneti időszakban nem a közösségi jogot, hanem nemzeti szabályozásukat alkalmazzák. Ez az átmeneti időszak legfeljebb hét évig tarthat, 2+3+2 éves szakaszolás szerint. Ez alatt az idő alatt a régi tagállamok 2004. május elsejét követően a magyar állampolgárok munkavállalását saját döntésük szerint továbbra is feltételekhez köthetik.
A csatlakozást követő első két évben valamennyi régi tagállam a saját nemzeti jogszabályai szerint engedélyezi a csatlakozó országok állampolgárainak munkavállalását. Nemzeti jogszabályai keretében saját döntése szerint akár engedélymentessé is teheti a munkavállalást, mint példáaul Nagy-Britannia vagy Írország tette. A legtöbb állam azonban hasonlóan a közösségi jog szabályaihoz, korlátozásokat tartott fenn. Amennyiben a két év lejárta előtt azaz 2006 április 30-ig nem jelezte a tagállam, hogy a magyar állampolgárokkal szemben továbbra is fenn akar tartani a szabad munkavállalástól eltérő szabályokat, úgy a harmadik évtől az adott ország és Magyarország viszonylatában automatikusan a teljesen szabad munkavállalást biztosító közösségi jogszabályok lépnek életbe.
Az ötödik év végét követően a hetedik év végéig a szabad munkavállalástól eltérő szabályokat csak akkor alkalmazhatják a tizenötök, ha igazolható, hogy a közösségi jog alkalmazása, azaz az új tagállamokból érkező munkavállalók korlátozásmentes beáramlása, munkaerő-piaci zavarokat okozna.
A téli idegenforgalmi szezon közeledtével megnövekszik azoknak a munkavállalóknak a száma, akik Ausztriában keresnek magunkak idénymunkát. A Vas Megyei és a Tiroli Munkaügyi Központ között évek óta jó a kapcsolat, így minden télen sok Vas megyei dolgozik a nyugat-ausztriai tartományban. A nyugat-dunántúli régió és Burgenland között ingázók létszámát szabályozó államközi egyezmény jövő évi keretszámait az év végén határozzák meg a felek.
A biztos megélhetés, az európai szintű munkakörülmények és a kalandvágy. Ezek azok a tényezők, amelyek a zömében fiatal korosztályhoz tartozókat az uniós országokba vonzzák. A határ közelsége miatt a vasiak elsősorban Ausztriát helyezik előtérbe. Ahány ház, annyi szokás. A külföldön dolgozó magyarok benyomásai is vegyesek. Természetesen a jó keresetnek megvan az ára. Az uniós országokban munkát vállalók nem nyaralni mennek, különösen sok a dolog az idegenforgalmi szezonban. Ilyenkor szinte minimális pihenővel töltik ki munkaidejüket a magyarok.
Hálózat Televízió - Eur-óra





























