Az egyesület tiszta közéletet kíván teremteni Szombathelyen. Szerintük ugyanis a döntések többségét nem a városlakók szükségletei, hanem a politikai pártok és a mögöttük álló gazdasági érdekek határozzák meg. Ráadásul egyre több jel utal a két párt közti megegyezésre, a közgyűlés civil szervezetei pedig korábbi ígéreteik ellenére feladták függetlenségüket.
Andor Ottó az oktatás és a kultúra terén szeretne változásokat. Többek között Szombathely történelmi örökségének megőrzésére, az iskolák felújítására és a rendelkezésre álló összegek jobb elosztására lenne szükség az alelnök szerint. Dr. Szemesné Bánki Mariann az egyesület másik alelnöke a szociális szférában történő megszorításokról beszélt. Kiemelte: a mozgáskorlátozott emberek élethelyzetén kellene javítani, például azzal, hogy minél előbb akadálymentesítsék az intézményeket és az utakat.
Dr.Gyimesi József megköszönte a polgármester-jelöltségre való felkérést az egyesületnek. A független önkormányzati képviselő kitért az MDF-hez fűzödő kapcsolatára is, ugyanis erről szerinte hiteltelen állítások jelentek meg a sajtóban. Gyimesi József elmondta: egy évvel ezelőtt hagyta el a Fidesz Magyar Polgári Szövetséget, mert a tagok vezetési stílusával nem értett egyet. A híresztelések ellenére pedig nem volt tagja az MDF-nek.





























