Hírek

Finnugor népek konferenciája

2006. július 24., 13:27
Neves társadalomkutatók és tudósok előadásai mellett intenzív magyar nyelvtanfolyamon és népdaloktatáson is részt vesz a Hungarológiai Nyári Egyetem 10 hallgatója. Az Orosz Föderáció területén élő kis finnugor népek képviselői 12. alkalommal találkoztak a kéthetes rendezvénysorozat keretében Szombathelyen.

A Berzsenyi Főiskola Uralisztikai Tanszéke által szervezett program fő célja, hogy a kis lélekszámú, önálló államisággal nem rendelkező finnugor népeknek mintákat, megoldási lehetőségeket kínáljon saját függetlenségi törekvéseik megvalósításáhos magyar történelmi példákon keresztül. Ezen belül is különös hangsúlyt kap az anyanyelv megőrzésének szerepe a nép fennmaradásában.

A kurzus 10 résztvevője a Komi, a Mordvin, az Udmurt  Köztársaságból, illetve a Hanti-Manysi Autonóm körzetből érkezett. Ezek a kis népek csak a nemzeti intézményrendszer és iskolarendszer fenntartásával tudják saját fennmaradásukat biztosítani.

Lilija Ciprina - hallgató Komi Köztársaság
"Nálunk otthon két államnyelv van, az orosz és a komi. A komi nyelvet az iskolákban tanítják ugyan, de nem túl hatékonyan, így a komi fiatalok városra kerülve eloroszosodnak. Ezért lenne fontos az anyanyelvük megőrzése."

A hallgatók jövő péntekig lesznek Szombathely vendégei. A kéthetes kurzus végén a tapasztalatcsere mellett az alapfokú magyar nyelvtanfolyamon elsajátított kifejezéseket és néhány szép magyar népdalt is magukkal visznek majd távoli hazájukba.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely