Hírek

Egyre kevesebben adnak vért

2006. július 25., 15:07
A 2006-os év első felében a tervezetthez képest 480-nal kevesebb váradást regisztrált a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezete. Az évek óta tartó negatív folyamatot nehéz megállítani, pedig az egészségügynek nagy szüksége lenne a vérre. A polgárok a nyár nagy közösségi rendezvényein, így az augusztus végi Savaria Történelmi Karneválon is segíthetnek a rászorulókon.

Az idei évre a Magyar Vöröskereszt Vas megyében 14 320 véradást tervezett be. A szükséges számot mindig az egészségügyi szakma határozza meg az igényeknek megfelelően. Azt, hogy a csökkenő népességszám mellett évről-évre több vérre van szükség, a lakosság egyre romló egészségügyi állapota teszi szükségessé, másfelől pedig az egyre korszerűbb orvosi készítményhez is sok vérre van szükség. Az idei év első hat hónapjában a tervhez képest 480-al kevesebb véradás történt, annak ellenére, hogy az előírás 700-al több adag vért írt elő.

A karnevál idején a vendégek a szokott helyen, azaz a ferences rendházba térhetnek be vért adni. A megyei vöröskereszt 2000 óta ifjúsági vöröskeresztesek segítségével látja el az elsősegélynyújtó szolgálatot a forgatag idején. A vérellátóban minden nap 8 és 15, pénteken 8 és 13 óra között várják az önkéntes véradókat.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely