Kevesen keresik az euró alapú kölcsönöket, a svájci frank alapú hitelek viszont annál népszerűbbek. Ennek oka többek között az is, hogy az előbbi kamata folyamatosan változó, és jelenleg 30 százalékkal magasabb az utóbbinál, valamint januári árfolyamhoz képest ma már 20 forinttal többet fizetünk egy euróért.
Tóthné Kölkedi Judit - osztályvezető, OTP Bank Rt. Szombathelyi Igazgatóság
"A devizalapú hiteleknél - és itt elsősorban a svájci frankról beszélek - jelentősen alacsonyabb a törlesztőrészlete, mint a forint alapúnak. Egy 5 milliós hitelnél havi ötezer forintot is jelenthet.
A svájci frankért most 9 forinttal kell többet fizetnünk, mint januárban. Az árfolyamra pedig két éves garanciát vállal a bank. A szakember úgy látja, hogy a forint alapú, kiegészítő kamattámogatású hitelt korábban felvevők kivárnak. Ezeket a konstrukciókat 2002-ben indították 5 évre szóló fix kamattal. Azt egyelőre senki sem tudja, hogyan változnak ezek jövőre.





























