Hírek

Megszorításokra kényszerül Kőszeg

2006. július 28., 10:57
Rendkívüli testületi ülést tartottak Kőszegen, a Pénzügyminisztérium ugyanis elutasította a város ÖNHIKI pályázatát. Kőszeg az önhibáján kívül hátrányos pénzügyi helyzetű önkormányzatoknak kiírt támogatási lehetőséggel annak kezdete óta, azaz 12 éve élt, eddig sikerrel. A testület jó néhány megszorító intézkedésről volt kénytelen dönteni, hiszen 187 millió forint esett ki a büdzséből.

Az Önhiki pályázatot idén is tavasszal adták be a Magyar Államkincstárhoz, amely befogadta azt, és közel 80 millió forint előleget át is utalt a város számlájára. Az elutasító döntés után ezt az összeget is vissza kell fizetnie Kőszegnek. A polgármester szerint így ellehetetlenítik az önkormányzatot, de kijelentette, nincs csődhelyzet. Táncsics Péter képviselő szerint a város valótlan adatokkal pályázott: a kultúrára, a műemlék jellegű épületek fenntartására és a civil szervezetek támogatására kért összegek nem a valós ráfordítások tükrözték.

A város 12 év alatt 1 milliárd forintot nyert el az Önhiki alapból, ezt azokra a célokra igyekeztek fordítani, ami az önkormányzatok számára nem kötelező feladat: a kultúra, a városi rendezvények és az egyesületi szféra támogatására. A mostani jelentős kiesés miatt csökkentik a fejlesztő beruházásokat, felfüggesztik az önkormányzati kölcsönöket és karácsonyi segélyt sem kapnak majd a rászorulók.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely