Zsúfolásig megtelt a szombathelyi Székesegyház a hétvégi beiktatási ceremóniára. Az ünnepi szentmisén megjelentek a magyar katolikus püspöki kar tagjai, Erdő Péter és Paskai László bíborosok, Julius Janusz pápai nuncius, valamint a szombathelyi közélet több vezető személyisége.
A szertartás kezdetén előbb latinul, majd magyarul olvasták fel a megyés püspököt kinevező pápai bullát, majd ezt követően Konkoly István, átadta a püspöki pásztorbotot, és ezzel jelképesen az egyházmegye kormányzását. A hívek percekig tartó tapssal köszöntötték az új egyházi vezetőt.
Veres András székfoglaló beszédében elmondta: egyelőre lelkipásztori tervvel nem rendelkezik, ehhez előbb fel kell térképeznie a konkrét igényeket az egyházmegyében. Beszédében kiemelte: nagy hangsúlyt fektet az elkövetkező időszakban többek között a hitoktatói, lelkipásztori munka megerősítésére, a családok támogatására, valamint a felnőttek, különösen az értelmiségiek visszavezetésére az egyházba. Dr. Veres András 49 évesen lett a Szombathelyi Egyházmegye 15. megyés püspöke.





























