Július közepén elkezdte a felkészülést a bajnokságra a WHC-Viktória FC Szombathely gárdája. A mostani szezonban bronzérmet szerző együttes már sikerrel vett részt egy négycsapatos nemzetközi tornán. A következő idény augusztus 12-én rajtol: a kék-sárga futballisták a Debrecen csapatát fogadják hazai pályán. A klub két alkalommal tagtorborzó felmérést szervezett, szeretettel várják a fiatal lányokat, hiszen fontos utánpótlás.
Az első találkozó múlt héten volt, a következő ezen a héten, szerdán délután 17.30 órakor lesz a Király Sportlétesítményben.





























