Szombathelyen nem ismeretlen a reneszánsz és barokk muzsika, hiszen működik a városban néhány, kifejezetten e korszak zenéivel foglalkozó együttes. Talán ez is sokat segített abban, hogy évekig sikerrel működtek az ún. régi zenei kurzusok, ahol ismert és elismert professzorok tanították a diákokat és ahol a koncerteken a szombathelyi közönséggel is megszeretették a különböző korszakok zenei hangzásait. Idén is lesznek tanár- és növendékhangversenyek.
Békeffy Antal, elnök - Tinódi Alapítvány
"Négy alkalommal jöhetnek koncertre. Háromszor a Premontrei Gimnáziumba, egyszer a Kálvária templomba. Csütörtök este 8 órakor lesz a nyitókoncert, vasárnap a tanárok, jövő szerdán a diákok adnak koncertet és pénteken lesz a záróhangverseny."
45 diákot láthatunk majd a különböző koncerteken. Ennyien jelezték ugyanis részvételüket az idei egyhetes régi zene kurzuson. A koncerteken kívül szombaton és hétfőn este lesz magyar és reneszánsz táncház, amelyre sok érdeklődőt várnak. A koncertekre belépőjegyeket a helyszíneken lehet váltani, 700 és 1000 forintos árakon. Felcsendülnek többek között Haydn, Bach, Telemann, Vivaldi művei.





























