Hírek

Célkeresztben a feketemunka

2006. augusztus 14., 11:45
Az eddigi ellenőrzések közel egyharmadában füleltek le fekete foglalkoztatást a munkaügyi felügyelők. Az év elejétől tartó akcióban eddig közel félezer ellenőrzést tartottak. Ezúttal is az építőipar, a mezőgazdaság és a vendéglátás területeire fordítottak kiemelt figyelmet. Az is kiderült: a szerződéssel foglalkoztatottak esetében is sok a szabálytalanság.

A feketemunka felszámolását tartja legfontosabb céljának a Nyugat-dunántúli Munkaügyi Felügyelőség. Országos tapasztalatok szerint ugyanis ez okozza a gazdaság számára a legnagyobb veszteséget. Vas megyében ebben az évben indult egy nagyszabású akciósorozat, amelyben eddig mintegy 3-400 ellenőrzést végeztek. Ennek közel 1/3-ában feketén foglalkoztatták az embereket. Szállodaépítkezéseken,  mezőgazdasági munkák során is találtak már feketemunkásokat, de például a szombathelyi vagy a kőszegi Fő tér építésénél is lebuktak már alvállalkozók.

Az ellenőrzések 25-30 százalékában találtak feketemunkásokat a munkaügyi felügyelők. Sok esetben azokon a helyeken is gond van, ahol a dolgozók rendelkeznek munkaszerződéssel. A munkáltatók ugyanis gyakran nem fizetik ki az embereket, túlóráztatják őket.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely