Az orvosok tapasztalatai szerint ugyanakkor a kezelések során adott orvosi javaslatokat - melyek főként az otthoni tornagyakorlatok végzésére vonatkoznak - kevésbé tartják be a betegek.
Szombathelyen egyedül a Nappali Kórházban van lehetőség arra, hogy balesetek vagy esetleg sportsérülések után a megfelelő gyógyvizes kezeléseket véghez vigyék. Sok gyakorlatot ugyanakkor otthon is elvégezhetnek a betegek, ezeket a gyógytornászok felügyelete mellett sajáíthatják el a kezelések során, ezzel is elősegítve a gyógyulást. Ám a tapasztalatok ebből a szempontból nem túl jók.
Orvosi megfigyelések szerint egyre fiatalab, már akár 30 éves életkorban jelentkeznek olyan betegségek, mint például a gerincbántalmak, porckopások, melyek korábban csak az idősebb korosztályra voltak jellemzőek. Ez egyértelműen a mozgásszegény életmóddal függ össze. Pedig ezeket a betegségeket megelőzni csak rendszeres tornával, sportolással lehet, később ugyanis már csak nehezen vagy egyátalán nem állítható helyre az egészséges életműködés.





























