Hírek

Harc az alkohol ellen

2006. augusztus 22., 10:17
"Tíz százalék fölött van hazánkban azoknak a 15 és 16 éves fiataloknak az aránya, akik legalább tízszer berúgtak már az elmúlt egy évben. A lányoknál ugyanez az arány négy százalék.

A londoni alkoholügyi intézet által felállított listát egyébként Dánia vezeti, ott a fiúknál 40, míg a lányoknál 29 százalék ugyanez az arány. Magyarország a rangsorban az utolsó helyek egyikén áll. Az EU többféle lépéssel is próbál fellépni az italozás ellen, Magyarországra pedig külön stratégia készül, hiszen hazánkban fogy a legtöbb szesz az unióban. Eltűnnének a tömény szeszek a boltok önkiszolgáló részeinek polcairól, a büfékből, a pályaudvarokról és a fiatalok által látogatott szórakozóhelyekről a készülő alkoholellenes stratégia szerint. Ezen kívül az alkohol jövedéki adójából, illetve a reklámbevételekből néhány százalékot visszaforgatnának az egészségvédelembe és keményebben lépnének fel az ittas vezetők ellen is.  Az Unió tervei között eddig még az merült fel, hogy 21 év lenne az alkoholvásárlás korhatára, növelnék a tömény szesz és a sör adóját, idővel pedig még a reklámozásukat is megtiltanák."

Forrás: www.uno.hu

 

Gubás Gabi Agora Szombathely