Hírek

300-an ügyelnek a karneváli biztonságra

2006. augusztus 24., 14:17
Közel háromszázan fognak vigyázni a rendre a karnevál idején. Nemcsak egyenruhás rendőrök és határőrök biztosítják majd a nagyszabású rendezvényt, hanem civilruhás nyomozók, polgárőrök, közterületfelügyelők is. Egy cserkészcsapat és a Berzsenyi Dániel Főiskola katasztrófa csoportja is felajánlotta a segítségét.

Az előző évekhez hasonlóan az idei karneválon is több mint százezer látogatóra számítanak a szervezők. A rendőrség már két héttel ezelőtt megkezdte a felkészülést, biztosítási tervet készítettek, valamint fokozott bűn- és balesetmegelőzési akciókat tartottak. A programsorozat napjai alatt 130 rendőr és 40 határőr lesz a helyszíneken.

Knob Ernő - közrendvédelmi osztályvezető, Szombathelyi Rendőrkapitányság
"A szombat esti felvonulás lesz a fő műsorszám a karneválon. Ott 40-50 ezer ember jelenik meg, ezt biztosítjuk mi is a legnagyobb létszámmal, 50-60 fővel a rendőrség részéről."

Szombaton délután két burgenlandi rendőr is részt vesz a közös járőrözésben. A polgárőr egyesületek pedig felosztották egymás között a rendezvénysorozat helyszíneit. Közel háromszáz ember biztosítja a programokat.

A karnevál ideje alatt az elsősegélynyújtók a Kalandvárban és a Fő téren lesznek szolgálatban. Szombaton egy helikopter érkezik az országos rendőr-főkapitányságról, hogy a levegőből is figyelemmel tudják kísérni a határ- és a közúti forgalmat. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy vigyázzanak értékeikre, mert a tömegben különösen érvényes lehet az a megállapítás, hogy alkalom szüli a tolvajt.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely