Vas megyében eddig senkit sem kellett a rendőröknek előállítaniuk választási tömegrendezvényen elkövetett rendbontás miatt. A miniszterelnök közleménye szerint a szervezőknek mérlegelni kell, hogy saját rendezőik képesek-e biztosítani a rendet, és az esetleges erőszakot tétlenül szemlélő tüntetők is felelősséget viselnek. A vasi bevetési század rendőreit már az éjjel bevetették az utcai harcok felszámolásához.
Orbán Péter - főkapitány, VMRFK
Ö"t kollégának van apró, kisebb zúzódása. Már újra hadra foghatók, és az egyik szakasz most is bevetésben van, éjszaka ezt a másik három is folytatja."
Az a budapesti eseményektől függ, hogy a vasi rendőröknek meddig kell a fővárosban szolgálatot teljesíteniük. A főkapitány szerint az 1996-ban rendszeresített védőfelszerelés mennyisége és minősége is megfelelő, csak tudni kell szakszerűen használni. Egyes vélemények szerint azonban a pajzs üvegszálas műanyaga már elöregedett, könnyen törik, nem nyújt elegendő védelmet használójának. A tömegoszlatáshoz használt ruházat és eszközök közel 300 ezer forintba kerülnek. A vasi főkapitányság a lejárt szavatosságú gázsprék cseréjére évente több százezer forintot költ.





























