A tegnap esti hangosítás nyilván azt a célt szolgálta, hogy a szervezők kulturált körülmények között tarthassák meg rendezvényüket. A békés összejövetelnek kb. 22.00 órakor vége volt, a hangosítást is leszerelték. Lehet, hogy az MSZP számára üdvösebb lenne, ha ordibálásba torkollna a kormány távozását követelő megmozdulás, a szombathelyi rendezvény azonban békésen, kulturáltan véget ért, az ezt követő eseményekről pedig nincsen információnk. Amennyiben a rendezvényt követően erőszakos cselekmények történtek, úgy azok köztörvényes bűncselekményként a Rendőrség hatáskörébe tartoznak.
Nyilván elkerülte az MSZP figyelmét az a körülmény, hogy ez érintett vendéglátóipari egység közéleti kávézóként üzemel: a tavaszi országgyűlési kampány idején többek között Gyurcsány Ferenc látogatásának egyik helyszíne volt.
Az MSZP nincs abban a helyzetben, hogy kioktassa Szombathely polgárait demokráciából és szólásszabadságból!
Marton Zsolt
frakcióvezető





























