Hírek

Szombathely jövője

2006. szeptember 24., 17:52
Szombathely jövője címmel rendeztek konferenciát szombaton, ahol a vasi megyeszékhely jövőbeni fejlesztési lehetőségeit, és az új beruházásokat elősegítő tényezőket vették számba a résztvevők. A város a 2007 és 2013 között az országba érkező közel 6000 milliárd forintnyi Európai Uniós támogatásból kaphat részt pályázatok segítségével

A közgyűlés a közelmúltban fogadta el Szombathely hosszútávú fejlesztési koncepcióját. Ebben négy fő prioritást határoznak meg: a kultúra, a közlekedés és az egyetemfejlesztés mellett a gazdaság korszerűsítése szerepel a tervekben.

Kérdésünkre, hogy miért pont miért pont 2007-2013 közötti időszakra szól a tervezet, Dr. Csapó Tamás tanszékvezető, egyetemi magántanár elmondta: ennek  két oka van: az unió is ilyen intervallumban gondolkodik, és a szombathelyi tervezet is erre a 6 évre vonatkozóan készült."

Az elképzelések szerint a nyugati elkerülő út, a Csaba utcai felüljáró és a regionális buszpályaudvar megépítésével fejlesztenék a város infrastruktúráját. Emellett a turisztikai és gazdasági beruházások gyarapítása a fő cél, és még mindig központi helyen szerepel a tervekben egy önálló egyetem és egy színház létrehozása. Ehhez pályázatokkal elegendő forrást lehet szerezni.

Szombathelynek a közelben fekvő nagyvárosok nem ellenfelei,  inkább partnerei lehetnek a fejlődésben, hiszen a régió érdekei szerint például a közlekedés területén is hasznos lehet az együtt gondolkodás - hangzott el a konferencián.

Gubás Gabi Agora Szombathely