"Rohadt nácik" felirat és horogkereszt látható a Fidesz iroda falán, amelyeket vasárnapról hétfőre virradóra festettek fel ismeretelen tettesek, az ügyben már nyomoz a rendőrség. Az elmúlt időszak erőszakos cselekményeivel kapcsolatban Horváth Zsolt hangsúlyozta: nem szabad indulatból és gyűlöletből politizálni és önös politikai célokból ártatlan gyerekeket megvádolva uszítani, illetve a politikai ellenfélre rágalmakat szórni.
Szakály Gábor ehhez annyit fűzött hozzá: Gyebrovszki János és Nemény András felelőtlenül és igaztalanul vádaskodtak - mondta az MSZP irodában történt gyújtogatásával kapcsolatban. Horváth Zsolt pedig azzal folytatta, hogy felajánlja a Fidesz együttműködését a város problémáinak megoldásában. Első kezdeményezésként azt javasolják a jobboldali politikusok, lépjenek fel együtt a városban előfordult erőszakos cselekményekkel szemben, valamint azt szeretnék, hogy a városvezetés partnernek tekintse az ellenzéket - tette hozzá az elnök.





























