A városháza nagyterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel hétfőn este: sokan voltak kíváncsiak az új szombathelyi közgyűlés alakuló ülésére. Korelnökként dr. Prugberger Emil köszöntötte a megjelenteket, majd az önkormányzati választások hivatalos végeredményét ismerhették meg a teremben ülők. Ezt követően került sor Ipkovich György polgármester eskütételére.
A régi-új városvezető beszédében együttműködést kért a képviselőktől.
Eddig tartott az alakuló ülés békésebb fele. Az ellenzék és a városvezetés ugyanis az alpolgármesteri és tanácsnoki tisztségek, valamint a bizottságok kérdésében komoly vitát folytatott. Végül elfogadták a három alpolgámesteri és két tanácsnoki tisztségre vontakozó előterjesztést. Ekkor a Fidesz képviselői dr. Szabó Gábornak és dr. Gyimesi Józsefnek egy csokor vörös szegfűt adtak, akik természetesen nem hagyták szó nélkül a történteket. A bizottsági elnökök és tagok megválasztására már a ellenzéki képviselők nélkül került sor, akik a szavazást megelőzően kivonultak az ülésteremből. Szintén a hétfői napon került sor a kisebbségi önkormányzatok, a horvát, a szlovén, a német és a cigány testületek alakuló ülésére is.





























