Az eseményen megjelent a köztársasági elnök, a kormányfő, az Országgyűlés elnöke, valamint az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnöke. A mai nemzeti gyásznapon az 1848-49-es magyar szabadságharc leverését követő megtorlás áldozataira, az Aradon kivégzett vértanúkra emlékeznek országszerte és határon túl is.
Délelőtt koszorúzást tartanak a Batthyány-mauzóleumnál, a Fiumei úti sírkertben, ahol Mandur László, az Országgyűlés alelnöke mond ünnepi beszédet. A Batthyány-örökmécsesnél a közjogi méltóságok nevében elhelyezik a kegyelet közös koszorúját.
A vértanúk emléknapján országszerte és a határon túl is megemlékezéseket tartanak.
A tábornokok a világosi fegyverletétel után kerültek orosz fogságba, akik foglyaik átadták az osztrákoknak. Felix Schwarzenberg miniszterelnök utasítására, Ferenc József jóváhagyásával hadbíróság elé állították, halálra ítélték és 1849-ben kivégezték a 13 magyar hőst: Vécsey Károly, Knézich Károly, Török Ignác, Nagysándor József, Dessewffy Arisztid, Schweidel József, Lahner György, Pöltenberg Ernő, Kiss Ernő, Aulich Lajos, Leiningen-Westerburg Károly és Damjanich János honvédtábornokokat, valamint Lázár Vilmos honvédezredest.
Pesten ugyanezen a napon végezték ki Batthyány Lajost, az első felelős és független magyar kormány miniszterelnökét, akit csak 1870. június 9-én temethettek el nyilvános tiszteletadással, majd 1874. május 26-án helyeztek örök nyugalomra a Kerepesi temetőben. Kivégzésének helyén 1926-ban avatták fel az örökmécsest.
Az aradi vértanúk kivégzésének napját 2001 novemberében nyilvánították nemzeti gyásznappá."
Forrás: www.gondola.hu
A Szombathelyi Televízió este 20 órától sugározza az aradi vértanúkról készült dokumentumfilmjét.





























