Kicsit tartott a mérkőzéstől Váradi Attila, mivel a pécsiek nagyon jól szerepeltek a felkészülési mérkőzéseken. Öt percig tudott a Falco lépést tartani a hazaiakkal, utána viszont olyan negyedórát produkáltak a szombathelyiek, amire az utóbbi években nem volt péda. Az első félidőben 12%-al dobtak mezőnyből, mellette rosszul szedték a lapattanókat is.
A mérkőzés első felében eldőlt a meccs, a 34 pontos hátrány behozhatatlannak bizonyult. 91:67 arányban kikapott a Falco, az egész csapat mélyen a tudása alatt szerepelt, semmi sem látszott a felkészülési tornákon mutatott játékból. Pénteken hazai pályán fogadják a sárga-feketék az Albacompot, nagy mértékű formajavulásra lesz szükség ahhoz, hogy győzelmi eséllyel léphessen pályára a Falco az Aréna Savariaban.





























